Tartalom átvétel

Para sport

Szlovén Para Open - három arany-, egy ezüst- és két bronzérem

„Csonka Andris teljesítményére nehéz jelzőket találni, három paralimpiai érmest győzött le játszmaveszteség nélkül, igazán csak a döntőben kellett izgulni a svéd ellen a harmadik szettben, ott három játszmalabdája is volt az ellenfélnek, lehet, hogy ezzel engem akart egy kicsit idegesíteni – kezdte játékosaink értékelését kicsit tréfálkozva a szakember. – Pálos Peti végig jól játszott, a döntőt is uralta a francia játékos ellen, 2-0-ra vezetett, semmi sem utalt arra, hogy baj lehet. Talán kicsit hamar elhitte, hogy nyert, az ellenfél megérezte a lehetőséget, és utána élete legjobb teljesítményét nyújtotta. Így még sosem láttam játszani a franciát, lehet, nem is fogom. Nem történt semmi tragédia, ez is benne van a sportban, egy  40-es szorzójú versenyen, amelyen a világ legjobbjai vesznek részt, nagyon értékes az ezüstérem is. Arlóy Zsófi régi ismerőssel és mumussal találkozott. Az eleje nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, 0-2 után Zsófi mindent megpróbált, de fordítania már nem sikerült, újabb értékes érmet sikerült szereznie.”

Tovább

Hét magyar játékos utazhat a Para-asztalitenisz VB-re

A hétvégi egri Hungarian Open nemzetközi asztalitenisz-verseny után, a világranglista alapján és a szabadkártyák iránt benyújtott kérelmek elbírálását követően eldőlt, hogy hét játékosunk vehet részt a szeptemberi pekingi világbajnokságon.

A magyar csapat névsora: Arlóy Zsófia, Bicsák Bettina, Berecki Dezső, Csonka András, Major Endre, Pálos Péter, Zborai Gyula.

Forrás: www.hparalimpia.hu
Tartalom átvétel