Pályázatok

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Fejlesztési célú pályázat – sporteszköz támogatás

 

 

Felhívás újonnan létesülő, hátrányos helyzetű, vagy növekedni kívánó szakosztályok részére!

 

 

A Magyar Asztalitenisz Szövetség sporteszköz támogatást nyújt újonnan létesülő, hátrányos helyzetű, vagy növekedni kívánó asztalitenisz szakosztályok, klubok, egyesületek számára, hogy ezzel is ösztönözze az utánpótlás nevelést a sportágfejlesztés keretén belül.


A pályázatokkal kapcsolatos elvárások:

 

·  A szakosztály rövid bemutatása

·  A hátrányos helyzetnek, az új klub/szakosztály létrejöttének, vagy a növekedési lehetőségnek a bemutatása

·Beszámoló arról körülbelül hány gyereknek (korosztály megjelölésével) fognak játéklehetőséget biztosítani és ebből mennyit tudnak majd hozzávetőleg leigazolni, versenyeztetni (a frissen igazolt játékosoknak saját utánpótlás kupát tervezünk).

 

Kérjük a klubokat/szakosztályokat, jelöljék meg milyen sporteszközökre van szükségük.

 

Azoknak az újonnan létesülő asztalitenisz szakosztályoknak a jelentkezését is várjuk, amelyek alapítása még folyamatban van.

 

A pályázatokat a stocker.miklos@moatsz.hu e-mail címre kérjük elküldeni.

 

Határidő:

Első kör: 2014.03.17. 20:00

Utána: folyamatosan


                        -----------------------------------------------------------------------------------------------------

Fejlesztési célú pályázat - bértámogatás

 

 

Felhívás újonnan létesülő, hátrányos helyzetű, vagy növekedni kívánó szakosztályok részére!

 

 

 

A Magyar Asztalitenisz Szövetség edzői bértámogatást kíván nyújtani újonnan létesülő, hátrányos helyzetű, vagy növekedni kívánó asztalitenisz szakosztályok, klubok, egyesületek számára, hogy ezzel is ösztönözze az utánpótlás nevelést a sportágfejlesztés keretén belül.


A pályázatokkal kapcsolatos elvárások:

 

·  A szakosztály rövid bemutatása

·  A hátrányos helyzetnek, az új klub/szakosztály létrejöttének, vagy a növekedési lehetőségnek a bemutatása

· Beszámoló arról körülbelül hány gyereknek (korosztály megjelölésével) fognak játéklehetőséget biztosítani és ebből mennyit tudnak majd hozzávetőleg leigazolni, versenyeztetni (a frissen igazolt játékosoknak saját utánpótlás kupát tervezünk).

 

Kérjük a szakosztályokat a pályázatban, jelöljék meg, a támogatni kívánt edzők heti óraszámban mennyit és milyen szakmai koncepció alapján fognak a gyerekekkel foglalkozni.

 

A pályázatokat a stocker.miklos@moatsz.hu e-mail címre kérjük elküldeni.

 

Határidő: Első kör: 2014.03.17. 20:00, utána: folyamatos
------------------------------------------------------------------------------------------------------

 


                         A Magyar Asztalitenisz Szövetség általános iskolai programja a Magyar
                         Olimpiai   Bizottság Sport XXI. programjának keretén belül

 
Pályázati kiírás:
 
A Magyar Asztalitenisz Szövetség asztalitenisz sporteszköz támogatást kíván nyújtani általános iskolák számára, ahol asztalitenisz foglalkozásokat tartanak, vagy a jövőben tervezik az asztalitenisz foglalkozás bevezetését.
 
A kezdőcsomag a következő eszközöket tartalmazza:
-          asztal
-          asztalitenisz háló
-          4 db kezdő, vagy haladó ütő
-          100 db labda

A pályázó iskolákkal kapcsolatos elvárások:
 
A pályázó általános iskolákat kérjük, a pályázatban jelöljék meg, körülbelül hány gyerek fog a pályázott sporteszközzel játszani, ezek közül nagyjából mennyit tudnak és mely(ik) klub(ok) felé csatornázni. A sporteszköz támogatáson felül a régiós edző segítségével rendszeres szakmai támogatással is tudja a szövetség az iskolákat támogatni.
 
Azok az általános iskolák, amelyek közelében nincs befogadó egyesület, vagy szakosztály és diáksport egyesületet alapítanak, ahová le is igazolják a gyerekeket, további támogatásban részesülnek.
 
Pályázat beküldési határidő: folyamatos
A pályázatokat a stocker.miklos@moatsz.hu e-mail címre kérjük elküldeni.
 
                                                                                        Üdvözlettel:
                                                                                    Dr. Stocker Miklós
                                                                                             főtitkár
                                                                      Magyar Asztalitenisz Szövetség
----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Pályázat eszközvásárlás és útiköltség támogatásra fiatal sportolók részére - MOL Tehetségtámogató Program 2014

A MOL Nyrt. Új Európa Alapítványa sportpályázatot írt ki eszközvásárlás és útiköltség támogatására országos vagy nemzetközi sportversenyeken kiemelkedő teljesítményt elért fiatalok részére a MOL Tehetségtámogató Program keretén belül.

Támogatás célja

Pályázni az alábbi célokra lehet:

1. Eszközvásárlás a pályázó országos és nemzetközi versenyekre való felkészüléshez (felszerelés, sporteszközök stb.)
2. Útiköltség-támogatás, aminek a segítségével a pályázók eljuthatnak a hazai és nemzetközi felkészítő edzésekre, edzőtáborokra valamint a nemzetközi és országos versenyekre (útiköltség, szállás, étkezés, nevezési díj)

Pályázók köre
Magánszemélyek: egyéni (vagy páros) pályázatot nyújthatnak be bármilyen sportág versenyzői (egyéni és csapatsportban érdekelt sportolók egyaránt), akik
magyarországi sportegyesületnél leigazolt versenyzők
magyar állampolgársággal rendelkeznek
10. életévüket legalább a 2014. évben betöltik vagy 18. életévüket 2014-ben töltik be, ill. azok, akik 18. életévüket már betöltötték, de még középiskolás tanulók
legalább országos versenyen elért 1-3. helyezéssel vagy nemzetközi versenyen elért 1-10. helyezéssel rendelkeznek

Pályázat részletei itt

Pályázat benyújtása

A pályázatot mellékleteivel együtt egy példányban kell postára adni az alábbi címre:
Új Európa Alapítvány Budapest Pf. 180. 1431
A borítékra írják rá: MOL tehetségtámogató 2014 Sport.

Határidő: 2014. március 31.