Újabb érem, ezúttal ezüst

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A Wladyslawowóban zajló nemzetközi verseny ifjúsági fiú csapat versenyszámában Bátorfi Zoltán csapatának sikerült a továbbjutás csoportjából, miután simán 3-0-ra verte Romániát, majd 3-1-re a japán A-csapatot is legyőzte 3-1-re. A negyeddöntőben 3-1-re verte Lengyelország A-csapatát az együttes. Ecseki Nándor 3-2-re nyerte az első mérkőzést, majd Patryk Zatowka Szudi Ádám legyőzésével egyenlített. A harmadik ember, Majoros Bence magabiztos játékkal vette vissza az előnyt Adam Dosz-sal szemben, majd Szudi Ádám 3-0-ás sikerével bebiztosította a magyar győzelmet.

Az elődöntőben az orosz együttessel találkozott Bátorfi Zoltán legénysége. Az első mérkőzést 3-1-re Ecseki Nándor elvesztette, a második találkozón Szudi Ádám Konsztantyin Csernovval szemben egyenlített, majd Majoros Bence Sztepan Saposinkov feletti győzelmével csapatunk átvette a vezetést. A negyedik meccs egyben az utolsónak bizonyult, Szudi Ádám 3-2-re verte, az utolsó szettben 11-2-re(!), az Ecsekit legyőző Danila Travint, ezzel a magyar csapat az aranyéremért Fehéroroszországgal játszhatott a fináléban.

Az egész nap nagyszerűen játszó ifjúsági fiú csapat a döntőben Fehéroroszországtól kapott ki 3-0-ra, ám a simának tűnő eredmény sokkal szorosabb meccset takar. Ecseki Nándor az első két szett elvesztése után nagy hajrába kezdett Aliaksandr Khanin ellen, ám ez csak a szépítésre volt elég, 3-1 lett a vége, oda. Utána Szudi Ádám kiélezett, ötszettes mérkőzést játszott Vadim Yarashenkával, az utolsó szettben 12-10-re maradt alul. A csapatversenyek során egyetlen mérkőzést sem veszített a harmadik ember, Majoros Bence, csak a döntőben tudta őt legyőzni aktuális ellenfele, Gleb Shamruk, ő is csak 3-2-re.

A magyar különítmény harmadik érmét szerezte Wladyslawowóban, két arany után, ezúttal ezüstöt.

Nem sikerült viszont a továbbjutás serdülő fiúcsapatunknak, az András Csabából és a japán Fukuda Juntából álló vegyescsapat Angliától és Moldovától is kikapott a selejtezőben.

Háromtagú csoportjukból nem jutottak tovább a serdülő lányok sem, bár Hartbrich Leonie és Fehér Orsolya sikerrel verték a lengyel C-együttest, az orosz B-csapat már legyőzte őket, így nem kerültek főtáblára.

Fehér Orsolya és Hartbrich Leonie serdülő egyesben főtáblára jutott a lengyel nemzetközi utánpótlás-versenyen.

A két magyar lány egyaránt két győzelmet szerzett négytagú selejtezőcsoportjában, így mind a ketten másodikként mentek tovább a serdülő lányok egyenes kieséses szakaszába.

A serdülő fiúk között az újonc korú András Csaba és Both Olivér egyaránt egy mérkőzést nyerve harmadikként végzett csoportjában, míg Both Levente szintén egy sikerrel zárt, így mindhárman a vigaszágon folytathatják.

forrás: www.utanpotlassport.hu