Asztalitenisz csapat vb, Kanton: a férfiak kikaptak Tajvantól, a nők legyőzték Ukrajnát

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változatA 15 milliós kínai Kantonban vasárnap sem áll meg az élet. A boltok, áruházak nyitva vannak, az utakon végeláthatatlan sorban haladnak a gépkocsik és teherautók, a vezetők a közlekedési szabályokra fittyet hányva előzgetnek, miközben a taxis a foga között olyan ételt rág, amit európai ember nem venne a szájába. Ez Kína, s az idecsöppent tudósító, versenyző, sportvezető ízelítőt kaphat abból, mi vár rá augusztusban, Pekingben az olimpián. Az eget komor szürke fellegek borítják, a páratartalom 100 százalékos, eső permetezi a fejeket a közel 20 fokos melegben. A gimáziumnak nevezett sportcsarnok hatalmas hodály, melynek lelátóin a kínai közönség egy óra alatt kiszurkolja magát a hazai női csapat nyitó mérkőzésén: ennyi kellett a címvédőnek Oroszország elintézéséhez. Majd, hogy ne unatkozzanak annyira, átnyegelnek a Lengyelország-Dél-Korea férfimeccsre, ahol a lengyeleket biztatják megállás nélkül, hiszen az európai együttesben is játszik egy kínai. Nesze neked globalizáció. Ezzel az erővel mondjuk az amerikai női válogatottat is kinézhették volna maguknak, amelyben nem kevesebb, mint négy (!) kínai püföli a labdát. Tehát az egész amerikai csapat ebben az országban született, más kérdés, ha azt tudakolnánk tőlük, hogy Obama, vagy Clinton, milyen válasz születne.

A magyar férfi válogatott a két évvel ezelőtti, brémai világbajnokságon jutott fel az elitmezőnybe, amit ehelyütt Divízió I-nek neveznek. Az első meccset Tajvan ellen vívta a csapat magyar idő szerint vasárnap reggel 6-tól, amikor Kantonban már délután 1-et mutattak az órák. Nyitányként Pázsy Ferenc kezdett Chun Chi Yuan ellen, s mire a magyar játékos kikapott 3-1-re már meg is lett a vb startlistája, amelyet nem volt egyszerű megszerezni. Pázsy az első szettet nyerte meg 11-7-re, ám a folytatásban a világranglistán 14. Chun nem ismert kegyelmet. Jakab János sem. Ő a ranglista 36. helyén álló Chiang Peng Lung-ot oktatta egy olyan mérkőzésen, amelyen a fiatal magyar nagyszerű dolgokat produkált. Öröm volt nézni önbizalommal teli játékát és a 3-1-es Jakab-diadal mindenképpen a barvúr kategóriájába sorolható. Valami hasonlót reméltünk Zwickl Dánieltől is, aki a ranglista 82. helyén tanyázó Chang Jeu Su ellen küzdött, sajnos, kevés sikerrel. A tajvaniak elleni csata legrövidebb meccsén hamar nyert az ázsiai 3-0-ra, így újra Jakab János következett, akinek a Pázsyt legyőző Chun jutott osztályrészül. Ők ketten tavaly, a zágrábi egyéni vb-n már találkoztak egymással, akkor Jakab az első két szettet nyerte meg, hogy aztán a tajvani jusson a legjobb 16 közé. Kantonban annyit változott a helyzet, hogy a BVSC játékosa ezúttal az első és a harmadik játszmában volt jobb, a másodikban és a negyedikben azonban összesen csak 5 pontra volt képes. Következett a mindent eldöntő ötödik szett, s az izgalmakról csak annyit: Chun 10:9-es vezetésénél csak iszonyatos nehézségek árán tudta beütni az utolsó, tizenegyedik poént, amivel a meccset 3-2-re megnyerte, s ezzel Tajvan 3-1-re verte Magyarországot. A fiúk teljesítménye biztató, ámbátor ebben a kutyakemény csoportban roppant nehéz lesz sikert elérni. Elég az hozzá, hogy holnap, magyar idő szerint 9.30-tól azzal a lengyel csapattal játszunk, amely 3-1-re kapott ki Dél-Koreától, míg a B-csoport harmadik összecsapásán a svédek ugyancsal 3-1-re szenvedtek vereséget Csehországtól. S mire a gépelésben idáig eljutottam, a négy kínaival felálló amerikaiak 3-2-re verték a svédeket. De ez már nem érdekelte a helyieket, aki időközben elmentek ebédelni.

Asztalitenisz csapat vb, Divízió I, B-csoport,
1 forduló:
Tajvan-Magyarország 3-1

Chun Chi Yuan - Pázsy Ferenc 3-1 (-7, 4, 5, 5), Chiang Peng Lung-Jakab János 1-3 (-8, -11, 3, -8), Chang Jen Su-Zwickl Dániel 3-0 (8, 3, 8), Chun Chi Yuan-Jakab János 3-2 (-9, 2, -9, 3, 9)

A magyar női válogatott otthoni idő szerint 9.30 órakor Ukrajna ellen lép asztalhoz Kantonban.


Jakab-diadal mindenképpen a barvúr kategóriájába sorolható
Jakab-diadal mindenképpen a barvúr kategóriájába sorolható

Nagyon vártuk már a tavaly Belgrádban Eb-aranyérmes női együttes bemutatkozását is. A B-csoportban Tóth Krisztáék Ukrajna ellen kezdték a remélhetőleg minnél tovább tartó vb-menetelést. Egyetlen vereségünket a mérkőzésen Póta Georgina szenvedte el, aki 0:2-es játszmaállásnál előbb egyenlített, ám sajnos, az ötödik szettben az ellenfél első számú játékosa, Tatjana Szorocsinszkaja volt a jobb.
Pótáé volt a második mérkőzés, az első és a negyedik pedig Tóth Krisztináé, aki előbb Peszotckát, majd Szorocsinszkaját is legyőzte, ráadásul úgy, hogy a Kroppach légiósa szettet sem veszített. Öröm volt nézni Tóth remek játékát, miként a harmadik helyre beírt Lovas Petráét is, aki 1-1-es mérkőzésállásnál roppnat fontos meccset nyert meg Kacsova ellen. Lovas már a tavalyi Európa-bajnokságon az aranyéremmel végződött csapatversenyek során bebizonyította, hogy ezen a poszton is lehet rá számítani, s pillanatok alatt szinte leütötte az asztal mellől riválisát.
Hétfőn iszonyatosan nehéz nap vár a magyar lányokra. Magyar idő szerint hajnali 4 órakor előbb a románok, majd 9.30-tól a honosított kínai játékossal felálló lengyelek következnek. Azonban ha a magyar együttes ezt a két meccset megnyeri, az már a legjobb 12 közé jutást jelentheti a számukra.


Asztalitenisz csapat-vb, Kanton, női I-es Divízió, B-csoport, 1. forduló: Magyarország-Ukrajna 3-1

Tóth Krisztina - Margarita Peszotcka 3-0 (5, 9, 9)
Póta Georgina - Tatjana Szorocsinszkaja 2-3 (-13, -8, 7, 9, -5)
Lovas Petra - Tatjana Kacsova 3-0 (7, 6, 3)
Tóth Krisztina - Tatjana Szorocsinszkaja 3-0 (9, 9, 6)